8. feji fent, kövi?

Megmondom nektek őszintén nem tudom, mikor fog jönni a 9. fejezet, remélem minél hamarabb, addig is legyetek szívesek olvasni az előzőeket, és ha valami panasz, óhaj, sóhaj van esetleg, azt szívesen fogadom ^^

Díj

Hali! Köszönet Veronikának, nagyon jól esik :)))))
Megmondom neked/nektek őszintén függetlenül attól, hogy jól esik, annyira nem vagyok odáig ezért a blogos díjért, még akkor sem,ha nagy kitüntetés.
Természetesen élek vele, ha már valaki vette a fáradtságot - most itt célzok Veronikára - hogy megcsinálja, és írjon nekem, de én nem tudom elküldeni 11 embernek, mert feleslegesnek találom. Az én kedvenceim valószínűleg más kedvencei is, úgyhogy lesz nekik elég dolguk, ha jó páran küldik nekik a díjat :D

Veronika kérdései:
-         hány éves vagy? 19 leszek októberbe :)
-         Ki a kedvenc blogolód? uh, elég sok van :D nincs kimondott kedvencem ^^
-         Tudsz angolul? hát meg van az érettségim belőle, de nagyon gyatra az angol tudásom xD
-         Szerencseszámod? kimondottan nincs, de amúgy a 26 :D az nap születtem :D
-         Hány könyvet olvastál a nyáron? könyvet egyet sem, csak sok fanfictiont :D
-         Miért épp klaroline? mert a vámpírnaplókba nincsen telve az ő történetük, nincsen lezárva a kapcsolatuk, e mellett a két kedvencem :D
-         Szeretted a Stebekah párost?(Stefan és Rebekah) igen, szeretem őket, szerintem aranyosak :D
-         Várod az Original”s-t? uhh igen már nagyon, alig várom, felvagyok pörögve :D
-         Elégedett vagy a blogoddal? hát jelenleg még igen, nagyon szeretem :D
-         Hány blogot olvasol? nagyon sokat, elsősorban azok, amik kint vannak a kedvenceim között, de olyan is van, sok, ami nincs :S :DD
-         Mióta rajongsz a klaroline-ért? uh már nagyon régóta, szinte amióta elkezdődött köztük valami a sorozatban :D de nagy fan a 4. évad óta vagyok, abba rengeteg minden történik :)

8. fejezet

Azt gondolnánk, hogy azzal az emberrel kijönni milyen nehéz, aki majdhogynem az ellenségünk. De valójában a legcsábítóbb dolog, hisz azt az embert megismerni, aki távol áll tőlünk, a legnagyobb kihívás. 

Caroline magában töprengett, jelenleg nem tudta hova rakni a történteket. Szeretett volna kiigazodni a hibriden, de rendkívül titokzatos. Pedig Klaus mindig nyílt lapokkal játszik, nem kertel és mindig – na jó, a legtöbb esetben – őszinte. Még is, ő az egyetlen, akit olyan nehéz megismerni. És, ami még furcsább, hogy a szőke vámpír minden kívánsága az volt, hogy a férfi ne legyen számára ekkora rejtély. 

-Sajnálom.

Meghökkenve nézett a férfira, nem tudta felfogni, hogy tényleg bocsánatot kért tőle.

- Nem rajtad kell levezetnem a… saját problémáimat – Klaus ennél jobban nem tudta kifejezni sajnálatát, de magyarázatba nem fog kezdeni, még akkor sem, ha tudta Caroline szeretné meghallgatni. Nem gondolta, hogy a saját gondolatai és érzései a lányra tartoznának. A férfi látta a lány szemében felcsillanni az örömet, ezért folytatta. – De mielőtt korán örülnél, azt elmondom neked, hogy minden szó igaz volt. – legalább is majdnem. Folytatta magában a hibrid. Nem döntött másképp, a lányt távol fogja magától tartani, amennyire csak lehetséges. Túl gyengének érzi magát, amikor a lánnyal van, és olyan érzések kerítik hatalmába, amit már régen inkább kiűzött magából. – Segítek neked, mert a te kis problémád sajnos másokat is érinthet. Jobb megelőzni a bajt.

- Hogy érted, hogy másokat is érint? – ráncolta homlokát, hisz hogyan kerülhetne más bajba, miatta?

- Majd megtudod, egyelőre veled kell foglalkoznunk.

- Szóval minden szó igaz volt? – Caroline átlátott a férfin ezúttal, tudta, hogy nem mond igazat. Lassan úgy érezte, hogy felismeri a férfi szemeiben rejlő hazugságot.

- Majdnem – bökte ki a férfi és elnézett a lánytól. Tudta, hogy a kék szemek ismét kierőszakolják tőle a gyenge igazságot. –Ne kényszeríts, hogy kimondjam azt, amit nem akarok. Már így is többet tudsz a kelleténél! – a hibrid lassan fortyogni kezdett az indulattól, amit ismét csak magának köszönhet.

- Mivel szeretném, ha a furcsa mód jó kapcsolatunk megmaradna, ezért nem faggatlak, bár nem az a fajta vagyok, aki feladja – halk figyelmeztetés volt ez a lány részéről, akinek apró mosoly kúszott fel arcára.

- Én sem – viszonozta a gesztust cinikusan a férfi, mire csak egy szemforgatást kapott. Töprengett egy darabig, majd habozva a szürke szemekbe nézett.

- Egyszer már megkérdezted tőlem, és akkor elég elutasító voltam. De azt hiszem ma már tartunk ott, hogy barátok legyünk – a férfi csak vigyorgott rajta.

- Azt gondoltam, hogy már akkor barátok voltunk, amikor fenyegetve felhívtál tíz percenként, hogy mentsem meg Damon életét, különben szétrúgod a seggem.

Caroline egyik kezébe temette arcát, miközben hangosan nevetni kezdett, ami lassan a férfi hangja is követett.

- De hatásos voltam!

- Minden sejtem megrettent tőled – motyogta megjátszott ijedéssel Klaus. 

Kettőjük jókedvű nevetésére toppant be Damon és Elena, akik kissé furcsállva nézték a hatalmas nevetést.

- Sziasztok!

- Te már megint itt vagy? – Damon nem hazudtolta meg önmagát.

- Neveletlen egy kölyök vagy – nézet végig rajta végig szánakozóan a hibrid. – De lassan már ide is költözök!

- Még csak az kéne – morrant fel a vámpír, mire Elena csitítani kezdte.

- Damon, fejezd már be! Gyere, Caroline meghoztam a ruhádat!

- Uhh, de szuper! – a szőke lány tapsikolni kezdett örömében, és már kifelé mentek volna, ha meg nem hallják a szigorú hangot.

- Megállni! – Klaus morcos hangja dörrent közéjük, mire megtorpantak. – Komolyan elakarsz menni a bálba? Drágám, ne kezdjük előről ezt a vitát!

- Klaus, kérlek… - Caroline visszasétált a férfi elé, és könyörgő, gyengéd szemeit az övébe fúrta. – Már három napja semmi baj nincs, talán már nem is lesz, de ha bevagyok ide zárva, az se jó. Egy kicsit kimozdulok, emberek között leszek, hátha segít! És mindenki ott lesz, ha valami baj lenne, akkor mindenképpen megállítanak! Kérlek…

A hibrid tudta, csatát veszít így is úgy is a lány ellen, úgyhogy bólintott. Ugyan, semmi kedve nem volt a bálhoz, de nem volt hajlandó a többiekre bízni a lányt. Ha ő kevés volt hozzá, hogy megállítsa, akkor a többi, átlagos vámpír se lesz képes rá. 

- Akkor velem jössz? – mosolyogva emelte fel fejét Caroline.

- Van más választásom? – kérdezett vissza a férfi, miközben elhúzta száját.

- Jó lesz – Caroline futólag végig simított a hibrid karján, majd belekarolt Elenába és elvonultak. Damon fintorogva nézte meg közbe, hogy Caroline min ügyködött, és rögtön megállapította, hogy a lány nem tud főzni.

- Mit gondolsz? Van esély rá, hogy túlélje? – a vámpír próbált beszélgetést kezdeményezni az ősivel, aki igen morcos hangulatba volt.

- Nem tudom. Talán – megrántotta vállát, bár rendkívül bosszantotta ez a tudatlanság. – Este gyertek hozzám, van egy kis dolgunk – pillantott rá válla fölött, majd elővette telefonját.

- Remélem nem perverz dolog – Damon elvigyorodta magát.

Klaus nem reagált a vámpírra, hanem hívta fivérét. 

-Caroline!

A lány ijedten tért vissza a jelenbe.

- Hol jár az eszed?

- Bocs, csak elgondolkodtam – halványan mosolyogni kezdett, majd visszatért ruhája csodálatához. – Gyönyörű!

- Hogy vagy Car? – pillantott rá elkomorulva Elena.

- Jól, de nagyon nehezen viselem – mondta ki végül sóhajtva. – Nagy félek, hogy egyszer csak ismét irányítani kezd a boszorkány és ki tudja, hogy kit fogok megölni akkor. Bárcsak erősebb lennék nála!

- Ez nem a te hibád – együttérzőn szorította meg a kezét, éreztetve, hogy mellette van. – Mindent megteszünk, hogy rendbe hozzunk téged és, hogy…

- Nem igazán látom a kiutat ebből – grimaszolva rántotta meg vállát, de nagyon nagy súly nehezedett rá. – Próbálok reménykedni, hogy igenis van megoldás, de nagyon félek ettől.

- Melletted vagyunk, Car! És látod, hogy Klaus is mindent megpróbál, hogy ne halj meg!

- Lehet, hogy még ő se tud segíteni – nézett rá szomorúan, de tudta, hogy a hibrid nem fogja feladni. A tudat, hogy még a rideg és kegyetlen ősi is érte küzd jó érzéssel töltötte el. Ha ő hisz a megoldásban, akkor neki is muszáj.

- Hogy vegyem rá Caroline-t? Nem rajta múlik – bosszankodott már jó ideje a hibrid.

- Gondolkozz! – csattant fel Rebekah. – Caroline akkor veszíti el általában a tudatát, amikor kiakad. Ha valamit nem tud feldolgozni, vagy csak egyszerűen a düh teljesen elveszi az eszét! Ezt kell kihasználni.

- Dühítsük fel? – döbbent meg Stefan, és megrázta a fejét. – Ez nem jó ötlet mi van, ha nem tudjuk megállítani?

- Itt van a vérbankosunk! – legyintette kezét fivére felé a szőke ős, aki erre gúnyosan vigyorogni kezdett. – Minden jel arra mutat, hogy Car józansága Nik vérétől függ. Ha látjuk, hogy a boszi teljesen irányítja, de úgy, hogy mi is majdnem meghalunk, akkor csak elé dobjuk Niket, hogy igyon belőle – Rebekah nem tudta elrejteni a kárörvendést a hangjából, de bátyja nem reagált rá inkább.

- Beszéltem Elijah-val, ma estére visszajön David-del – jelentette ki a hibrid.

- Meg van a lány is? – kérdezte kíváncsian Rebekah, míg Stefan visszatért az asztalra fektetett papírokra.

- Nincs, David pedig nem áll kötélnek, amíg nem látja a saját szemével a suttogót.

- Akkor jól kell időzíteni! – csapta össze kezeit a lány. – Ma este feldühítjük, és kész.

- De ha letépi valakinek a fejét, ne engem okolj – tárta szét kezeit ártatlanul Klaus.

- Hát hogyha a tiédet fogja – pillantott rá szúrósan a lány, mire a hibrid elnevette magát.

- Mi a helyzet a vérvonalával? – szólalt meg, miután kiszórakozta magát.

- Elenáék semmit nem találtak, ahogy mi se. Szó szerint, mintha valaki eltüntette volna a nyomokat. Még a Gillbert vérvonalat is visszatudtuk nézni, több mint háromszáz évre, de Caroline-é valahogy eltűnt. Liz-t faggatták Damonék, de ő nem tud erről semmit. Szerinte egyszerű óvatosság, ha valaki eltünteti ezeket.

-Érdekes – mormolta orra alatt Klaus. Számára nem volt ismeretlen, ha valaki eltünteti a családfáját, találkozott már ilyennel az évszázadok folyamán, de remélte, hogy Caroline-nál nem kerül szembe ilyen problémával és talán előrébb jut majd a megoldásban. Ugyan, nem gondolta, hogy köze lehet bármihez, de ártani nem árthat, ha tudják. 

Nagy sajnálatukra hamar este lett, nem sokkal sötétedés után jelent meg Caroline, Damon és Elena. Klaus célzatosan pillantott Rebekah-ékra, akik biccentettek. 

- Miért kellett idejönnünk? – szólalt meg Elena és leült a kanapéra, Damon-nel.

- Mindjárt megtudjátok – bólintott Klaus, majd megfogva Caroline könyökét arrébb vezette, hogy Stefan beavassa a többieket is a tervbe. 

- Most meg mi van? – kérdezte Caroline felháborodottan, és kitépte magát a hibrid szorításából. – Minek jöttünk ide? Kiderült valami? Elijah megtalálta azt a Davidet, vagy kit?

- Honnan tudsz róla? – hökkent meg Klaus, elvileg ez titokban zajlott.

- Rebekah kikotyogta – rántotta meg vállát, mintha mi se lenne természetesebb. – Miért, meg van?

- David igen, de a boszorkánya nem – válaszolta kissé vonakodva. – Mindenképpen látni akar téged.

- Küldök neki fényképet – mosolyogta, de a hibrid nem osztozott jókedvén. – De miért olyan fontos, hogy találkozzon velem?

- Látni akarja, hogy valóban egy suttogóval van-e dolga, mielőtt bármit is mondana Claire hollétéről.

- Miért tojik be mindenki, mihelyst egy suttogóról van szó? – tette fel az igen logikus kérdést, hisz erre még nem kapott választ. – És különben is, miért mondod mindig azt, hogy a problémám másokat is érint? 

- Caroline… - kezdett bele a férfi, miután látta, hogy a lány egyre dühösebb. A tervnek lőttek, nem is kell szándékosan mérgesíteni a vámpírt, felhergeli ő magát. Klaus először örült a lány forrófejűségének.

- Elegem van, hogy egy csomó mindent eltitkoltok előlem, hol ott ez engem érint! Azt hiszem a legérintettebb vagyok ebben az ügyben, még is mindenből kimaradok! Igazán lehetnétek velem egy kicsit őszintébb is, úgy gondolom, hogy jogom van hozzá, és különben is…

Caroline nem jutott tovább a monológjában, szemei elsötétültek, ahogy a méreg szétterjedt a testében, és torkába forrt a szó. Klaus tettre készen fogta meg vállát, hogy megállítsa, ha úgy adódik a helyzet. De erre a helyzetre, még ő sem készült fel. A következő pillanatban már a falnak szorítva találta magát és érezte, hogy elméje zsibbadni kezd. Sziszegve vette a levegőt, szemei átváltoztak, ahogy fogai is megnyúltak, de nem ő irányította magát. Hörögve nézett a lány sötét szemeibe, aki nyakánál fogva tartotta őt a falnál, majd gonosz mosoly kerekedett arcán.

- Szánalmas vagy, sőt mind azok vagytok! A lányt már nem menthetitek meg…

- Engedd őt el! – ordította a férfi, és vergődve próbált szabadulni, de egyre nehezebben volt ura a tetteinek.

- Ahhoz meg kell ölnöd őt – suttogta, majd kacagva hagyta, hogy ereje tovább feszítse a hibrid idegeit. Aztán hirtelen gondolta meg magát, már nem megölni akarta őt, és a nappaliban lévőket, helyette máshoz folyamodott. Mosoly kúszott arcára, majd koncentrálni kezdett.

A többiek semmit nem vettek észre mi történt nem sokkal arrébb, már csak arra eszméltek fel, hogy különleges, de hihetetlenül erős aura veszi őket körbe, és szemeikre sötétség borult. Állati hörgés szakadt fel torkukból, majd megkeresték a hozzájuk legközelebb eső személyt és elborult aggyal egymásnak estek. 

Caroline mosolyogva nyitotta ki szemeit, immár csak egy valakire kell koncentrálnia.

- Ki a franc vagy és miért csinálod ezt? – sziszegte a még mindig tudatánál levő hibrid, de már nem sokáig bírta.

- Mert energiára van szükségem – lehelte kéjesen a lány, majd kacéran végig nézett a férfin. – A többiek csak ráadás, de te… a legjobb vagy – közel hajolt a férfihez, és végig simított ajkain. Klaus felnyögött, és elgyengülve hagyta, hogy teljesen az irányítása alá vonja a boszorkány. 

- Nem tudtam, hogy ismered őt – pillantott szeme sarkából Davidre, aki cinikusan tekintett a remegő Kathrine-re.

- Mondjuk úgy, hogy engem is behálózott – válaszolt, mire a nő nyelt egyet.

- Miért van itt David? – kérdezte rekedten a félelemtől. Sajnos David Baker is egy volt a sok közül, akit átvert, becsapott és tartozott neki.

- Mert szükségünk van rá, ahogy rád is – válaszolt nyugodtan Elijah. – Azt mondtad tudsz segíteni Caroline problémáján.

- Mert tudja, hol van Claire – jegyezte meg közömbösen David.

- Honnan tudnám? – vonta meg vállát, de a szokásos gonosz mosoly ott játszott arcán. David fenyegetően elé suhant, bár Elijah a lány elé állt. Méregették egymást egy darabig, majd David a nő szemeibe nézett.

- Jobb, ha vigyázol, mit mondasz. Bár úgy látom mindig sikerül egy balekot találnod – célzatosan pillantott az ősre, aki állta a helytelenítő pillantást.

- Induljunk. Niklaus-nál vannak a többiek is.

- Jobb, ha én nem megyek – mutatott magára Kathrine.

- Nem fognak bántani – bíztatta Elijah mosolyogva, és egyébként is megvédené. Még akkor is, ha tudta nem érdemli meg a nő, hogy akárki a védelme alá vegye. 

Kathrine vonakodva, de bólintott, tudta, hogy az ős megvédi őt, de attól még tartott a többiektől. Túl sok mindenkinek ártott már, aggódott, hogy valaki a bosszún töri a fejét. 

David szánakozóan nézett a párosra, bosszantotta, hogy az ős, akit tisztelt és igazán felnézett rá, beleesett ugyanabba a csapdába, mint a legtöbb bolond. 

Elijah hamar a hatalmas villához ért, ahol ott állt már Stefan és Damon kocsija is. Semmit nem sejtve léptek be a villába, bár mikor a nappaliba értek, teljesen letaglózta őket a látvány. Kathrine szája elé kapta a kezét, nem tudta, hogy zavarba legyen-e vagy csak szimplán döbbenjen meg. Elijah tudta, hogy baj van, ahogy David is sejtette már a látványból. Nem hazudtak, egy suttogó van itt. 

Lopva pillantott az ősre, majd vissza a nappaliban lévő személyekre. Nem egy mindennapi látvány volt, az biztos. Rebekah Stefan, Elena pedig Damon ölében ült és meglehetősen zavarba ejtő vonaglásokat tettek, miközben mind a négyük torkából ismeretlen hangok, majdhogynem hörgések szakadtak fel. A páros ott simogatta a másikat, ahol csak tudta, heves csókokat váltottak, lassan a ruhák is a földön landoltak. A nézők kezdték úgy érezni magukat, mintha valami pornófilmbe csöppentek volna. 

- Melyik a suttogó? – kérdezte David, miután vigyorgott egy sort.

- Legalább szobára mehetnének – motyogta orra alatt Kathrine, majd mellkasához kapott. – Mi ez az érzés?

- Tűnj el a házból! – morrant rá David, és kifelé terelte a nőt. – A suttogó ereje, mivel ember vagy hamarabb a hatalmába kerít! Tünés!

- Niklaus sincs itt, szóval valószínűleg vele van – jelentette ki Elijah. 

Több se kellett nekik, azonnal az emeletre suhantak, hogy megkeressék a párost. Nem volt nehéz dolguk, minél közelebb voltak, annál erősebben érezték a vonzást, és a boszorkány erejét. David áldotta Claire-t, hogy nincs vele, valószínűleg ugyanarra a sorsra jutott volna, mint a többi. Elijah-nak pedig pusztán hatalmas önfegyelme van. Benyitottak Klaus szobájába, és helyesen ítélték meg az érzést, habár az egész házat belepte az intenzitás. 

Akárcsak a nappaliban, a páros ugyanabban a pozícióban volt, csak a nagy francia ágy kényelmében. Klaus már felső nélkül volt, ezzel szabad utat engedve a lánynak, hogy végig simíthassa, csókolgassa és mélyen karmolássza a kidolgozott, izmos felsőtestet. A hibrid csukott szemmel tűrte hol a kéj édes érzését, hol a fájdalmat, bár jelenleg nem sok mindent érzékelt.

 Akár egy parfüm, úgy lengte körbe a lány édes illata, már-már eufórikus hangulatba érezte magát. Mindenhol a lányt érezte, minden egyes érintéssel tüzelte őt, és még többet akart. Caroline hagyta, hogy a férfi simogassa őt, szemérmetlenül nyögdécselt fölötte, hol ott valójában ő se volt tudatánál. 

Egyre erősebben mozgott a férfin, bár ruha elválasztotta őket, ez nem akadályozta meg egyiket sem az élvezetekben. A férfi háta, mellkasa és vállai már véresek voltak a folytonos karmolásoktól, ahogy a lány mellkasa se volt épp tiszta. Harapásnyomok díszítették a nyakát és a melltartó feletti bársonyos bőrt, bár egyáltalán nem érezte a fájdalmat, amit a vérfarkas harapás okozott neki. 

David csak egy pillantást engedett a szobára, ahol a legtöbb tárgy a padlótól pár centire lebegett, ami mutatta, hogy a boszi mennyire telve van most energiával. Összehúzta szemeit, ahogy meglátta valójában miért tapadt össze a két személy. A páros között alig látható aura lebegett érintkezésüknél, a lány kegyetlenül szívta a tömérdek energiát, ami a férfiban volt.

Caroline szemfogai megnyúltak az élvezettől, ahogy szemei alatt is dagadtak az erek. David a lány mögé suhant, nem akart több időt fecsérelni, mielőtt elérné, amit akar, majd elővette zsebéből a megtöltött fecskendőt és a lány csípőjébe nyomta. A lány felsikoltott, szemei kipattantak, majd a közben oda rohanó Elijah karjaiba zuhant. 

-Ez meg mi volt? – kérdezte az ős, és le emelte öccséről a lányt, aki az ágyba hanyatlott, miután megszakadt közöttük a kapcsolat.

- Egy erős szer, amit a fekete boszorkányok nem viselnek el.

- Nem lesz baja tőle? – aggodalmaskodott, és kisimított egy hajtincset a lány arcából.

- Nem. Legalább is reméld – motyogta, majd az elájult hibridre nézett. Elijah követte a tekintetét, és megrántotta vállát.

- Most mi lesz?

- Csak alszanak egyet.  – biccentett felé, majd átvette az őstől a lányt, és a férfi mellé fektette. – Legyen egy jó ébredésük – magyarázta az értetlen férfinak.

- Mi volt ez az egész? Ilyet még nem láttam – rázta meg fejét Elijah és próbálta magában elrendezni a történteket. – A boszorkány műve?

- Energiát erős érzelmekből is vehet – mondta hevesen gesztikulálva David, és tovább ment lefelé a lépcsőn, de nem hagyta abba. – A boszorkány kihasználta, hogy párok vannak itt.

- De Rebekah és Stefan nincsenek együtt, ahogy az öcsém se Caroline-nal!

- Elég, ha már egy kicsit is vonzódik a másikhoz – torpant meg a férfi az ajtó előtt. – Ennyi bizonyíték elég volt! Visszamegyek New York-ba, és szólok Claire-nek. Ne totojázzatok itt sokáig, intézzétek el a legfontosabbakat, aztán hozzátok el a lányt. Sietnünk kell.

- Megmenthető? – kisebb öröm játszott a férfin, de hamar le is lombozódott.

- Ezt csak Claire tudja megmondani. Ahogy mesélted, elég hosszú ideje van már benne a boszorkány. Reméljük el is engedi őt. És különben is tudnotok kell valamit a lányról.

- Mi az?

- Majd megtudjátok New Yorkba.

Benyúlt a zsebébe, és odaadta neki a maradék szert, ami még az üvegbe volt.

- Ha úgy látnátok kezdi elveszíteni a fejét, csak nyomjátok bele. Elaltatja, de visszaszorítani, nem lehet.

- Köszönjük David – hálálkodott neki mindenért, mire a férfi biccentett.

- Nem ígérek semmit, Elijah! Mindent megteszünk a lányért, de készítsd fel az öcsédet a búcsúzás lehetőségére is. Csakhogy ne érje váratlanul a kedvese elvesztése.

- Nincsenek együtt – rázta meg fejét elnézően az ősi, mire a férfi csak nevetni kezdett. – Niklaus, már eleget csalódott a szerelemben ahhoz, hogy még egyszer az legyen.

- Nos, én elég régen találkoztam már vele, de a suttogó csak attól tud ennyi energiát elvenni, aki biztosan érez valamit iránta. Csak, hogy tudjátok – megrántotta vállát, majd kinyitotta az ajtót, és elrohant a toporzékoló Kathrine mellett.

- Mi volt ez az egész? – kérdezte egyből, és Elijah után ment, aki hanyagul a nappali falának dőlt, nézve az ájult kis csapatot. – Elijah?

- Nagy probléma – suttogta maga elé, bár maga se értette, hogy melyik a nagyobb baj. Hogy Caroline lehet, hogy nem megmenthető, vagy hogy az öccse kezd érezni valamit a lány iránt. Ismerte már annyira fivérét, hogy tudja, ha bekövetkezik a legrosszabb, képtelen lesz ésszerűen gondolkodni. Úgy tűnik ő is egy lesz a sok epekedő bolondok között. 

Következő fejezet

7. fejezet

Azoktól kapjuk sokszor a pofonokat, akiktől nem várnánk. Caroline úgy érezte, rég bántotta meg ennyire valaki, hol ott tisztába volt vele, hogy a hibridtől nem kell sok mindent várnia. De remélte, hogy meglátta benne a jót is, és esetleg félreismerte őt. Bár a sok rossz dolgot, amit tett, nem lehet már semmisé tenni, próbálta megmagyarázni, hogy volt oka rá. De jó emberismerőnek tartotta magát, de a férfi volt az egyetlen, akin nem tudott kiigazodni. Ha ránéz, a szemei mutatnak valamit, amitől úgy érzi, mintha Klaus-nak tényleg fontos lenne. Azonban a minap bebizonyosodott, hogy mindez csak álca. Tette a szépet neki, amióta csak betoppant az életükbe, de ő is csak egy lány lenne az öröklétben, akinek sikerült elcsavarnia a fejét. Caroline nehezen, de beismerte, ha még ember lenne, valószínűleg simán hagyta volna, hogy a jóképű férfi minél közelebb kerüljön hozzá. Sajnos ilyen volt a természete. Ma már azonban okosabb lett. Legalább is szerette volna ezt hinni magáról, de tudta jól, hogy olykor-olykor engedte, hogy a férfira másképp nézzen. És elkövette ezzel a legnagyobb hibát.

Boldog volt a tudattól, hogy Klaus életben akarja hagyni, ezzel is érezte, hogy fontos a férfinak. De csalódnia kellett, amikor számára ismeretlen okokból, a férfi úgy lekezelte ismét, mint egy járulékos veszteséget. Egyszer törődik vele, aztán meg feláldozza a saját céljai miatt. Melyik az igazi arca? A női büszkesége a vitatkozás után nem hagyta, hogy segítsen neki a férfi. Nem fogadta el a vérét, sőt teljesen elfordult tőle. Úgy érezte, csak is magát védi. Nem akarta, hogy a férfi ismét megbántsa őt. 

- Bejöhetek? – felkapta fejét Stefan hangjára, majd mosolyogva biccentett. Megint egy tasak vér volt a kezében.

- Persze. Vegetálok, túl sok mindent amúgy se csinálhatok bezárva – grimaszolva mutatott körbe a vendégszobába. Már két napja, hogy összeveszett a hibriddel, azóta pedig nem lépett ki a Salvatore birtokról.

- Csak a saját érdekedben – mosolygott elnézően a fiú, majd előre nyújtotta a tasakot. – A mai adagod.

- Két napja még nem tudtam meginni, akkor most már, miért? – motyogta inkább csak magának. Stefan megrántotta a vállát, mintha nem tudna róla. De valójában ő találta ki. Klaus titokban a saját vérét csapolta le, mivel a két férfi tudta, hogy a lány nem inna önszántából.

- Rebekah hazament, de azt mondta, jó lenne, ha este beszélnénk Klaus-szal. Talán kiderült valami.

- Jöjjön ő – grimaszolt a lány, mire Stefan jót mulatott rajta. Caroline makacskodása, mindenki számára szórakoztató volt. – Még mi tegyünk neki szívességet?

- Caroline, tudod, hogy nem szándékosan bántott meg – kegyes hazugság. Gondolta Stefan.

- Persze, mert ő a tapintatosságáról híres – fakadt ki dühösen a lány, és maga mellé dobta a könyvet. – Bosszantó egy alak, és tudod mit? Igaza van Damon-nek, idegesítő, hogy mindent csak ő tud megoldani! Előtte is mindent elintéztünk, most meg hirtelen megjelenik és mindenhez ő kell! Magával hozta a bajt, ez is az ő hibája!

Stefan jót mosolygott rajta, tudta, hogy közben odalent a hibrid mindent hall. Caroline nagyon figyelmetlen volt ilyen szempontból.

- Segíteni akar neked – próbálkozott mással a vámpír.

- Meg ne szakadjon az erőlködéstől – fintorgott ismét a lány. – Stefan, te is tudod, hogy ez nem igaz. A suttogó miatt akar életben tartani, de felőle, akár fel is fordulhatok.

- Caroline, jobban ismered őt, mint bármelyikünk. Tudod, hogy ez nem igaz.

- Miért hinném el, hogy fontos neki az életem? Nem ezt mondta nekem, sőt… valójában ki is jelentette, hogy nem számít neki az életem, akkor miről beszélünk? 

Stefan csak összeszorította a száját, mielőtt bármi meggondolatlanság kicsúszna a száján. Tudta, ő nem fogja tudni meggyőzni a lányt, csak akkor fog elmúlni a dühe, ha maga Klaus beszél vele. Ami a probléma, hogy a férfinak hatalmas a büszkesége és nem fog bocsánatot kérni. Gondolta, hogy a férfi kimondta azokat a szavakat, amiket nem kellett volna, de Stefan hitte, hogy csak úgy mondta, de nem gondolta komolyan. Néha ő is kételkedik a nagylelkűségében, de a tettei a szavaival ellentétben állnak. És, amikor ránéz egykori barátjára soha nem látott aggódást fedez fel rajta. Lehet, hogy csak magának mesélte ezt be, de már Rebekah is észrevette. Sejtette, hogy a kemény hibrid szívét megérintette a szőke lány, de nem gondolta volna, hogy talán ez még annál is több lehet. Mindenestre, jobb nem kimondani a véleményét, ha életben akar maradni. Klaus nagyon lobbanékony tud lenni.

A hibrid, ahogy az utóbbi két napban most is végig hallgatta a lány dühöngését. Sokszor szórakoztatónak és viccesnek találta, ahogy a lány úgy fújtatott akár egy macska. Nem hibáztatta érte, hiszen beletrafált a dolgokba. Tyler mindig is a lány gyengéje lesz, ezt pedig ő ki is használta. E mellett a viselkedésével csalódást okozott a lánynak, hisz vele még sose bánt így. Lekezelő volt és hideg, ami bántotta őt. Ugyan hazudott neki, de nem tudott megbarátkozni a tudattal, hogy bárki is azt higgye, megváltozott és a jófiúk közé fog tartozni. Muszáj volt valahogy felvilágosítani a lányt, hogy a gyengébb oldalától függetlenül, ugyanaz, aki megölte Jennát, vagy Tyler édesanyját. Látta ő maga is, hogy a lány kezdi elfeledni ezt, és nem hagyhatta, hogy nem létező világba ringassa magát. 

Nem akarta magának bevallani, hogy neki is rosszul esett, ahogy a lánnyal viselkedett és igenis szíven ütötte, amit Caroline mondott neki. Nem érdemled meg, hogy tartozzak neked. Elérte, amit akart, a lány nézete felé hatalmas fordulatot vett, de akkor is érezte a rossz érzést a mellkasában, amikor a lány pókerarccal nézett rá, mindenféle mosoly nélkül, kék szemei ridegen tekintettek rá, és elfordult tőle. Oly sokáig küzdött érte, hogy Caroline meglássa benne a jót – aki egykoron volt is – erre ő maga teszi tönkre mindazt, amit felépített. 

Ugyan sokáig abban reménykedett, ha eléggé megkedveli a lány, majd több is lehet belőle, és ott hagyja Tyler-t. Ma már azonban tudja, hogy a lány nem fogja elhagyni. Érte, meg pláne nem. Sosem tudna rá úgy nézni, ahogy a Lookwood fiúra. Ő pedig nem akart egy szerencsétlen lenni a sok bolond között, akik még hisznek a szerelemben. Szenvedett már nő miatt, és elég volt neki. 

- Remélem, jó hírrel szolgálsz – vette fel rezgő telefonját, amin Elijah neve villogott.

- Neked is jó reggelt.

- Meg van David? – tért egyből a lényegre, és közben tovább kortyolgatta italát.

- Ő igen, de Claire elment innen. David pedig nem hajlandó semmit mondani – jött a kellemetlen válasz. – Mindenképpen látni akarja Caroline-t. Megakar bizonyosodni róla, hogy valóban egy suttogóval találkoztunk-e vagy sem.

- Olyan bolond, hogy azt hiszi ilyennel szórakoznánk? Na, rá nem pozitívan hat az öregedés – a hibrid szellemeskedett, jót szórakozott ezen, bár bátyja nem értékelte humorát.

- Mindenképpen ki kell szednünk belőle hol van Claire. Ő tud segíteni, ha valóban kapcsolatba állt az első suttogóval.

- Biztos van valami, ami fontos neki. Egy barát, barátnő, rokon, ismerős, egy kiskutya, akármi! A lényeg, hogy fenyegesd meg!

- Régi jó barát, nem szívesen tennék ilyet – helytelenítette az erőszakos meggyőzést, ahogy mindig is.

- Hozd el ide – döntött hirtelen Klaus. – Ha látni akarja Caroline-t, akkor megmutatjuk neki. Csak a gond az, hogy mi a garancia arra, hogy pont akkor tör ki belőle a boszorkány, amikor itt lesz David? Ha nem mutatja meg, akkor csak egy átlagos vámpírt fog látni.

- Ez a te feladatod. Itt maradok még egy darabig, aztán visszamegyünk. Addig pedig próbáld meggyőzni Caroline-t, hogy ha nehéz is, de hagyja, hogy a boszorkány akkor irányíthassa őt, amikor engedi.

- Ez öngyilkosság, Elijah – szisszent fel a hibrid. – Lehetetlenre kéred őt.

- Muszáj lesz – mondta halkan a férfi, habár tudta, hogy nagyon kicsi az esélye annak, hogy sikerül. – Hogy van?

- A vérem az egyetlen, amit magában tud tartani.

- Akkor a boszorkány most békén hagyja egy ideig.

- Honnan veszed ezt? Azt hittem egy suttogó mindig a vámpír fejében van – Klaus értetlenül ráncolta homlokát, úgy tűnt, ő rengeteg mindenről le van maradva.

-Így van. De nem válogathat, hogy kinek a vére a megfelelő neki.

- Még mindig irányítja csak csendesen a háttérből és próbálja elérni, hogy az összes vért kiszipolyozza belőlem, vagy…

- A lényeg, hogy adj neki. De biztos vagyok benne, hogy ez is csak egy tünet.

- De miért az én vérem? – morogta orra alatt, számára ez érdekes volt és furcsa. Bár a vérfarkas harapásra is, csak az ő vére az ellenszer.

- Gondolom, mert túl tiszta. A mi vérünk nem mocskolódott be az évszázadok vámpír átváltozásai alatt. De csak mértékkel adj neki. Nehogy túlzásba essen, mikor éppen…

- Emiatt nem kell aggódnia, jelenleg nem beszélünk egymással – kuncogva rázta meg fejét, bár szemei elkomorultak.

- Mit mondtál neki, Niklaus? – Elijah szigorú hangja miatt, a férfi úgy érezte magát, mint egy gyerek.

- Csak vitatkozunk, ennyi. Nem meglepő, Caroline az Caroline, én pedig én – felsóhajtott, mire fivére kuncogni kezdett a telefon másik oldalán.

- Azt hiszem még egyetlen nő sem fogott ki rajtad ennyire, mint ő. Még talán Tatia sem.

- Haladjunk a korral, értve vagyok? – morrant fel ellenségesen a hibrid. A nő említése csak rátett a rossz kedvére.

- Csak megemlítettem – békülékeny hangon szólalt meg Elijah. – Csak nem akarom, hogy olyat mondj vagy tegyél, ami árthat neki,ezúttal pedig nekünk.

- Megoldom – jött a kurta válasz, majd a hibrid lecsapta a készüléket. 

Úgy döntött végül, hogy kirobban ebből a házból, és elmegy inni egyet, vagy csak visszavonul egy kicsit a képei közé, azonban mielőtt az ajtóhoz ért volna Stefan jelent meg.

- Hová mész? – majdhogynem ijedt volt a Salvatore fiú arca, Klaus meglepődve húzta fel szemöldökét.

- Tudtommal én nem vagyok bezárva, szóval elmegyek. Miért?

- Rebekah-val elmennénk intézni a bált, utána pedig Damonék után megyünk. Próbálnak a legrégebbi emberig visszamenni Caroline családfáján, de elég nehéz munka. Az emberek nem szoktak évszázados papírokat megőrizni.

- Meg kell oldani – megrántotta vállát, de sejtette, hogy a kis csapat nem fogja tudni megoldani. Kezdte úgy érezni, hogy igaza lesz Caroline-nak és mindenhez ő kell. – De ha te a drága kishúgommal mész, és láthatóan, na meg persze hallgatóan se a kis Elena, se Damon nincs itt, akkor ki marad itt Caroline-nal?

Költői kérdésnek szánta, mert Stefan arca mindent elárult. 

- Remek – sóhajtott fel bosszúsan.

- A húgoddal elhozattam a készletedet, ha nagyon unatkoznál – rántotta meg vállát mosolyogva. – Mert, gondoltam most túl sokat amúgy se beszélgetnétek.

- Nem lesz baj – nyugtatta meg gúnyos vigyorral az arcán.

- Bocsánatot kellene kérned - jegyezte meg mosolyogva Stefan, bár sejtette, hogy tanácsa süket fülekre talál.

- Nem mondtam neki olyat, amivel ne lenne tisztába. Ha nem is merte magának bevallani, de biztos, hogy tudta - legalább is a hibrid ezzel biztatta magát. Amióta a lány elviharzott, nem beszéltek egymással, ha hozzászólt, Caroline egyszerűen elfordította fejét vagy ott hagyta. Klaus tudta, hogy messzire ment, és bosszantotta a lány viselkedése, főleg, hogy nem hajlandó elfogadni továbbra sem a segítségét. - Úgy viselkedik, mint egy kislány... - morogta a vámpírnak.

- Kivételesen meg tudom őt érteni, elég durva dolgokat vágtál a fejéhez.

- Nincs jobb dolgod, minthogy velem foglalkozz? – Klaus ingerülten szorította össze száját, Stefan ebből értette a célzást, és lelépett, mielőtt a férfi rajta vezetné le dühét. – Bölcs döntés – motyogta a zárt ajtónak, úgyis meghallotta a férfi. 

Most, hogy ismét kettesben maradtak a lánnyal, szíve szerint felment volna hozzá, de nem akart olajat önteni a tűzre. Így visszavonult a neki fenntartott szobájába, ahol valóban megtalálta a vásznakat, ecsetkészletét és jó pár holmiját. Ezek már azt hiszik ide költözök? Ámbár, valóban sok időt töltött a Salvatore birtokon, mióta visszajött. 

Vissza kellene térnie New Orleans-ba. Váratlanul verte fejbe az ésszerű felismerés. Talán Elijah is megtudna oldani ezt az egészet, sőt eredetileg, csak neki kellett volna jönnie. Ő erőszakoskodott, hogy jönni akar, mert fontosabbnak tartotta a suttogót, mint Marcelt. A fontossági sorrend még most sem változott, de a napok teltével egyre jobban bonyolódott olyan dologba, amit nem akart. Lassan jobban érdekelte a lánnyal való kapcsolata, mint a suttogó. De már előre tudta, ha ennek a történetnek a végre tragédiába torkollik, akkor mindenkinél jobban fog szenvedni. Jobb az elején elvágni ezeket a szálakat. 

Nem is tudta, hogy a lánynak hasonló gondolatai vannak.

Miután Stefan elment, Carolin ismét magányosan ücsörgött a szobájába. Imádta a helyet, sőt az egész házat, de honvágya volt. Szerette a kis szobáját, ami az övé volt csak, megannyi emlék fűzte hozzá, és már igazán személyes holmikkal színesítette. Meg aztán, ott volt az anyukája is, akivel nagyon sokáig rossz kapcsolata volt. De mióta vámpírrá változott, valahogy minden más lett. Már igazán, mindenféle rossz érzés nélkül gondolt Lizre. És ez így volt helyes. 

Már minden apró zugot megnézte végig nézett, úgy gondolta ideje, hogy az egész házzal megtegye ezt. Már a legtöbb helyen járt, kivéve egy helyiséget.

Szökkenve és dudorászva lépett be a modern, és persze tágas konyhába. Nézelődött, kutatott egy ideig, hátha valami érdekesre bukkan, de végül úgy döntött, hogy máshoz folyamodik. Megrántotta vállát, talán hülyeséget csinál, de idejéből kitelik. 

Zenét kapcsolt a hifin, majd hozzálátott, hogy ebédet csináljon. Sose volt a főzés mestere, hiába próbálkozott, mindig elszúrta. De lesz rá egy örökké valósága, hogy tökéletesítse magát.

Már jó ideje lent volt a konyhában, mikor észrevette, hogy figyelik. Kissé meglepődött, mikor Klaus-szal találta szembe magát, aki lazán könyökült a pulton és őt nézte félmosollyal az arcán. Idegesen beletúrt hajába, majd lentebb vette a zenét, bár nem szólt a férfihez. Jó pár percig nem szóltak egymáshoz, bár Caroline minden vágya az volt, hogy megtudja mit keres itt a férfi. Sokszor pillantott rá a szeme sarkából, Klaus rendíthetetlenül, vesébe hatolóan mustrálta őt.

Caroline próbált nem törődni vele, végül feladta.

- Mi van? – széttárta kezeit, majd bosszúsan az asztalra csapta a serpenyőt. – És mit keresel itt?

- Stefan Rebekah-nak segít, az álompár pedig kutat a családfád után, így maradtam én, hogy vigyázzak rád.

- Nem gondoltam volna, hogy szeretsz bébicsőszködni – grimaszolt a lány, de a férfi csak megrázta fejét.

- Nem is, de… jobb ha vigyáz rád mindig valaki.

Caroline hátat fordított ismét, mire a hibrid elkomorult.

- Most már végképp nem akarsz hozzám szólni?

- Miből jöttél rá? – kontrázott rá halkan és unott hangon.

- Gyerekesen viselkedsz Caroline – Klaus megforgatta szemeit, mire a lány elnevette magát.

- Mondja ezt az, aki már attól megsértődik, ha a testvérei nem azt teszik, amit mond nekik.

- Ezt feltételezed, de fogalmad sincs a múltról! – csattant fel a férfi a feltevéstől. 

- Semmit nem tudok rólad, nem csak a múltadról! – ennyi elég volt a lánynak, hogy elindítsa benne a lavinát. – Elvárod, hogy ismerjelek, de hogy, ha minden, amit mondasz és teszel ellentétben áll egymással? Kiismerhetetlen vagy és összezavarsz! Egyszer mellettem vagy, máskor ellenem, hogy… mit akarsz hogy álljak ehhez? Úgy érzem, hogy az utóbbi hetekben és hónapokban csak szórakoztál velem, de sose akartál semmit tőlem igazán, erre megjelensz és azt állítod, hogy mindenképpen segíteni akarsz és életben akarsz tartani, közben pedig két napja úgy viselkedtél, mintha már nem is számítanék! Nem tudom, hogy melyik az igazi arcod, de már nem is érdekel! Minden a te hibád, minden összekuszálódott, amióta csak megjelentél! Minden baj okozója te lettél, de elvárod, hogy ugyanúgy álljak hozzád, mint eddig? Fogadjalak el, és hagyjam, hogy a kedved szerint belém taposs, ha úgy gondolod helyes? Ha igen, akkor csúnyán félreismertél engem, Klaus!

Caroline mondandója végén, már a sírás határán állt, de lenyelte könnyeit és mérgesen szusszantott egyet. Kissé megrettent, mikor végig gondolta, hogy neki esett a hibridnek, aki pókerarccal hallgatta végig a lány kiborulását. Nem hibáztatta érte, teljesen igazat adott a lánynak, bár ezt csak magának vallotta be.

-Sajnálom, látom, még mindig nem érted – kezdte a férfi sóhajtva. – Én vagyok a gonosz hibrid, emlékszel? Nem lehetek gyenge – hangsúlyozta, egyre keményebben közelebb lépdelve a lányhoz.

- Gyengeségnek tartod a szerelmet, közben pedig végig arra hajtottál, hogy én egyszer az legyek beléd – suttogta a lány, és szemei furcsa mód bekönnyesedett. – Akkor meg mi volt ez az egész… csak egy trükk? Egy trófea lettem volna?

Klaus nem mondott rá semmit, csak állta a lány érzelmekkel teli kék szemeit, amik könnyesek voltak. Caroline szomorúan elmosolyodta magát, majd megrántotta vállát és kapkodva letörölte az egyik könnycseppet.

-Örülök, hogy ezt tisztáztuk.

Caroline elfordult a férfitől, majd lekapta a tűzről a húst, és kisietett a konyhából.

-Számít az életed!

Döbbenten torpant meg, majd összeráncolt homlokkal nézett a férfira, aki ugyanabban a pozícióban állt, mintha a lány még előtte állna.

- Már régóta számít – ismételte, majd Caroline felé fordította fejét.

- Nem értelek – lehelte rekedten, és megrázta fejét.

- Túl öreg vagyok, hogy megérthessen egy ilyen fiatal lány, mint te.

Klaus hangja halk volt és nyugodt, ismét közelebb lépett a lányhoz, mélyen a szemeibe nézve.

-De sosem hazudtam neked, és olyan oldalamat is megmutattam neked, amit csak nagyon kevesen ismernek. Többet nem tudok neked nyújtani.

Caroline emésztgette egy darabig, amit a hibrid mondott neki, majd szomorkásan elmosolyodta magát.

-Egyszer Silas megjelent a te alakodban, miután elmentél.

- Ezt eddig miért nem mondtad? – Klaus meglepődve ráncolta homlokát, de csak egy vállrángatást kapott.

- Nem tartottam fontosnak. Épp előtte beszéltem az érzéketlen Elena-val, és hát… mondott dolgokat. Utána pedig megjelentél te és rádöbbentett egy dologra, amit nagyon sokáig tagadtam – hangja elakadt, ahogy a szürkés szemek mélységéig nézett, de Klaus továbbra is kíváncsian nézte őt.

- Mondott valamit?

- Élethűen alakított téged – mosolyra húzódtak ajkai, majd elkomorult. – Azt mondta menjek vele New Orleans-ba. Aztán megkérdezte mitől félek, én pedig azt mondtam, hogy tőle… de ez nem igaz – vontatottan pillantott fel a férfi szemeibe. – Hogy Elenát idézzem, attól félek, hogy a te sötétséged felborzolja az én tökéletes tollaimat. Tagadtam magamnak, de igaz – komoran mondta ki féltve őrzött bűnös titkát. – Szörnyű ember vagy, még is van benned valami, ami megfogott és vonzz magához. Úgy hogy neked is igazad van. A sötétség csábító. De az is bebizonyosodott, hogy nekem is igazam volt. Két napja megbántottál a viselkedéseddel, és én ettől óvtam magam. Ha valaki hidegen hagy minket, akkor nem is tud megbántani. Úgyhogy maradjon meg köztünk továbbra is a három lépés távolság, oké? – nehézkesen, reszelős hangon mondta ezt ki.

Klaus nem tudott egyelőre mit reagálni a hallottakra, csak egy dolog járt az eszében.

- Nem akarlak bántani. Sose akartalak.

- Kivéve, amikor felakartál áldozni a rituálénál!

- Ne hozzuk fel a múltat inkább – horkant fel szemét forgatva. – Nem akarlak bántani – ismételte meg gyengébb hangon.

- Akkor mit akarsz tőlem? – húzta fel szemöldökét, mire a férfi meghökkent. Valójában sose gondolta végig.

- Csak azt tudom, hogy vonzódom hozzád, ami már elég rég nem történt meg velem – vallotta be kelletlenül, de sose fogja kibékíteni a lányt, ha nem mond neki igazat. – Ide hívott minket egy probléma, hogy ebből mi fog kisülni, fogalmam sincs. De mindent megfogok tenni, hogy te ne halj meg – olyan komolyan és hitelesen mondta, hogy Caroline kételkedni se mert benne, csak bólintott.

- Ugye nem egy újabb átverés? – hitt neki, de azért kijött a száján a kételkedő kérdés.

- Mivel bizonyítsam be, hogy igazat mondok? – a hibrid szája mosolyra húzódott, amitől Car-nek is jobb kedve lett.

- Kérj bocsánatot a múltkoriért.

Klaus szórakozottan mérte végig a lányt, majd közelebb hajolt hozzá. Caroline elhűlt, azt gondolta a férfi megcsókolja. A levegőt kapkodni kezdte, megérezte a férfi illatát, lepillantott ajkaira, majd ismét szemeit nézte. A hibrid jól tudta, hogy a lány mire gondol. Még nem.

-Majd, ha fagy – suttogta végül vigyorogva a lánynak, aki sértődötten megütötte a férfi karját.

- Valaha is félre fogod tenni a büszkeséged?

- Ebben az életben nem.

- Akkor végre valld be, hogy magadat csapolod már két napja – mosolyogva látta, hogy a férfi meghökken. – Ne hidd, hogy nem vettem észre. Csak a te vérednek van egy furcsa… íze. Senkihez nem hasonlítható.

- Ez hízelgő – nevette el magát a férfi. – De rendben! Bevallom, így van! Kiszáradtál volna, ha nem teszem meg.

- Végre őszinte vagy – biccentett a lány felé és elkomorult. – Ennek örülök.

Klaus nézte őt pár percig, minden játékosság eltűnt a szeméből, majd halvány mosolyra húzta száját. Ahogy nézte a gyönyörű szőke lányt, úgy érezte, hogy meg kell tennie. Még akkor is, ha ezzel sok mindent meghazudtol majd. 



Következő fejezet...