Nagyon korán volt még,
a konyhában még is csörömpölés hallatszódott. Klaus-t egy zuhany, és némi alvás
már is megfelelő állapotba hozta, és immár csak a hangulata volt az, ami
árulkodott a tegnap eseményeiről. Közömbös arccal töltött magának kávét, és kisétált
az erkélyre. Gondolataiba merült, miközben leült az egyik kerti székre,
tekintetét az udvarra helyezte, ami sivárnak, halottnak hatott a ráereszkedő
ködtől.
-Ilyen korán fent?
Lassan emelte fel fejét
Elijah-ra, aki megigazította öltönyét, kezében szintén kávéval ült le a hibrid
mellé.
- Kialudtad magad? –
kérdezett újra, öccsének hallgatása révén.
- Elég volt egy
éjszaka, hogy túl lépjek ezen a halálos drámán.
- Nem tudom, hogy
tiszteljelek vagy lenézzelek a különleges képességed miatt, miszerint elképesztő
gyorsasággal tudsz túl lépni mindenen – apró mosollyal rázta meg fejét, és
nagyot kortyolt a gőzölgő koffeinből.
- Jobban örülnék, ha az
előbbi lenne – vigyorogta Klaus. – Miért lennék rabja a múltnak? Elmúlt és
kész. Életben vagyok és ez a lényeg.
- De megannyi problémát
is felvet.
- Amibe újult erővel
fogom beleásni magam – biccentett magabiztosan, és szemeiben felébredt az eddig
visszafojtott düh. – Először megkell tudnom biztosan, hogy Annában miért vannak
boszorkány képességek, ő most az elsődleges. Aztán ki kell derítenünk, hogy ki
és miért avatkozott bele a kivégzésbe. Nem mintha nem lennék rohadtul hálás –
cinikusan elnevette magát, de ez hamar el is múlt. – De túlságosan szorul a
hurok a nyakunk körül, Elijah – komoran nézett rá, az ősi bólintott, hogy
egyetért vele. – Ezer év után, most kell szembesülnünk olyannal, amivel eddig
még soha. A természet mondja meg, hogy élhetünk-e? Én ebbe nem hiszek…
- Még se kockáztattál –
mormolta halkan, büszkeséggel.
- Annáról volt szó –
vonta meg vállát. – Nem tehettem.
- Létezésed óta először
vagy önzetlen. A kislányodat tartod szem előtt, és ez a legemberségesebb dolog,
amit valaha láttam tőled.
- Mintha valódi
elismerést és örömet hallanék a hangodból!
Könyökével a térdeire
támaszkodva pillantott fel bátyjára, aki zavartan elfordította fejét.
- Inkább örülj, a
helyett, hogy gúnyolódsz.
- Eszembe se jutna –
emelte fel kezét ártatlan pislogással, majd felhajtotta maradék kávéját és
felállt. – Kérdés!
- Hm?
- Hol van Stefan? Egy
hete még itt lődörgött, azóta nem sokat hallottam róla.
- Nem tudom – Elijah
összeráncolta homlokát, nem tagadta, hogy már jó ideje ő se halott semmit az
ifjú vámpírról. – Beszélnél vele?
- Nem tartod különösnek
ezt? – emelte fel kecsesen szemöldökét Klaus, és összefonta karjait, ujjai
között lazán tartva az üres bögrét. – Stefan hirtelen felbukkanása majd
eltűnése…. Sydney-nek dolgozott ő is, akárcsak… - hangja elakadt, és kitágult
szemeit a padlóra függesztette. Caroline.
Nem akart belegondolni a legrosszabbra, még is felötlött benne az
elképzelés, hogy a szőke vámpírlány megcsillogtatva ismét színészi tehetségét,
átverte őket. De miért?
- Ne képzelj bele a
helyzetbe abszurd dolgokat – szólt rá figyelmeztetően Elijah, miután látta
öccse arcán az összes lefutott gondolatát.
- Nem lehetek elfogult
– vonta meg vállát. Na, nem mintha egyébként olyan sokszor az lenne.
- Én csak azt mondom,
hogy ne vonj le téves következtetést. Stefan és Caroline megbízható
szövetségesek. És szerintem Caroline lenne az utolsó, aki valóban elárulna.
- Hirtelen mindenki
elfelejtette, hogy én vagyok a leggonoszabb lény a világon? Bármit megteszek,
hogy elérjem a célom, nem érdekel, hogy kinek kell meghalnia ezért. Miből
gondolod, hogy Caroline nem akar bosszút állni a sok… mindenért, amit
elkövettem
- Jó emberismerő vagyok
Niklaus – sóhajtott fel, mosolyogva. – Caroline tudja, hogy milyen vagy, de
valamilyen furcsa oknál fogva ő is próbál szemet hunyni a tetteid fölött.
Akárcsak én.
- Micsoda fordulat –
füttyentett viccesen, majd gúnyolódva folytatta. – Eddig mindenki arra hajtott,
hogy megöljön, most meg hirtelen mindenki megmenteni akar? Mit tettem, hogy
kiérdemeltem? – fölényesen vigyorgott Elijah-ra, de ő figyelmen kívül hagyta testvére
piszkálódását.
Klaus látta, hogy
Elijah nem fog választ adni kérdésére, így ott hagyta őt. Meglepődött, amikor a
konyhában összefutott Annával, aki várakozásteljesen ült a pultnál, hogy
Rebekah reggelit készítsen neki.
-Jó reggelt – mormogta
húgának, aki csak mosolyogva nézett át a válla felett. – Hogy-hogy ilyen korán
itthon?
Kérdezte, miközben
Annához sétált és nagy puszit nyomott arcára, majd játékosan összeborzolta
haját.
-Gondoltam ma inkább
itthon lennék – adta meg az egyszerű indokot.
- Remek gondolat,
ugyannissss – elhúzva a szót rákönyökölt a pultra, és Annára mosolygott. – a
mai napot együtt töltjük. Bármit csinálhatunk. Mihez volna kedved?
- Suliba kell mennem –
nevette el magát a kislány.
- Oh, az igazgató
biztos megfogja érteni, hogy a mai napot az apukáddal szeretnéd tölteni, miután
szó szerint megmenekült a halálból…
- Nik! – kiáltott rá
Rebekah, mire ártatlanul pislogni kezdett.
- Csak vicceltem!
Természetesen ismét a beteg vagy kártyát használjuk fel – kacsintott Annára,
aki bár mosolygott, végül az ajkába harapott és összeráncolta homlokát.
- Anyu nem fog neki
örülni.
- De, amit az anyu nem
tud, az nem fáj neki, nem igaz? – gonoszan mosolygott, majd tekintete
Rebekah-ra esett, aki rosszallóan rázta fejét.
- Nem akarok cinkos
társ lenni, és más helyzetben azt mondanám, hogy felejtsd el… de ez egy
különleges nap – rántotta meg vállát engedékeny mosollyal.
- Látod, még a házi
sárkány is beleegyezett – kuncogott egyet, és elhajolt a felé repülő
konyharuhától. – Igaz, is a házi sárkány az Hayley.
- Suliba kell mennem,
anyu a lelkemre kötötte, hogy bejárok – Anna nagy barna szemekkel meredt
Klaus-ra. – És hiányzik.
- És mivel tudnálak egy
kicsit jobb kedvre deríteni? – döntötte oldalra fejét lebigyesztett ajkakkal.
- Tudsz olyan sütit sütni,
mint anyu? – Anna felvillanyozódott egy kicsit, de Klaus kétségbeesett
tekintete lelohasztotta lelkesedését.
- Várj türelmesen, amíg
hazaér – veregette meg vállát, és elsétált.
- Jellemző – forgatta
meg szemeit Rebekah és visszatért a rántottához. – Anna, egy jó tanács. Az
öröklétig várhatod, hogy apád eléd rakjon olyat, amit maga készített.
- Tiltakozom! – pördült
meg felháborodva ujját fenyegetően felmutatva. – Fantasztikus müzlit tudok
csinálni!
- Amihez az előre
megvásárolt doboz müzli és tej kell? – nevette el magát az ős.
- De tényleg az apujé a
legfinomabb! – kotyogott közbe Anna, miközben lóbálta lábait.
- Másképp dönti meg a
dobozt? – húzta fel szemöldökét hitetlenkedve.
- Mindig tesz a dobozba
valami meglepetést! – kacagott fel boldogan, mire Klaus büszkén kihúzta magát.
- Szánalmas vagy, hogy
ezzel próbálod Hayley-t rosszabbnak feltüntetni – fordult felé fejcsóválva.
- Ez mit jelent? –
kapta fel fejét a kislány.
- Csupán annyit, hogy
amióta csak megszülettél próbálok a szívedbe férkőzni, de anyád nem könnyíti
meg a dolgomat – vonta meg vállát. Anna vihogni kezdett, majd leugrott a
székről és elé szaladt.
- Próbálkozz továbbra
is! – apró szellőt keverve maga után elszaladt, így nem láthatta apukája
önelégült vigyorát.
- És a reggeli? – fakadt
ki Rebekah, majd felsóhajtott. Már megszokhatta volna, hogy Anna senki mástól
nem fogad el reggelit, csak a szüleitől. Micsoda egy rossz szokás! Grimaszolva
fordult az elkészített étel felé, majd lassan átnézett válla fölött.
- Én éhes vagyok – jelentette
ki egyszerűen Klaus, és közömbösen arccal ült le kislánya helyére.
- Tessék – lökte elé a
tányért. – Tojásrántotta a’la Rebekah.
- Arany szíved van –
csapta össze tenyerét vigyorogva.
- Ha nem tudnám mi
történt az utóbbi néhány napban, azt mondanám megbolondultál.
- Miért? – kérdezte
megdöbbenten, és jóízűen tovább falatozott.
- Letörölhetetlen a
vigyor az arcodról, és jókedved van, de nem azért mert valamiben sántikálsz.
És… jó érzés ezt látni – vallotta be végül zavartan. – Emlékeztet arra az időkre,
amikor még… nem voltak ilyen problémáink.
- Csak lépjünk túl a
múlton – komorult el arca egy pillanatra. – Ami megtörtént, az megtörtént
Rebelah, kár abajgatni.
- Tudom, csak… azt
hittük tényleg meghalsz – elhomályosult tekintettel meredt Klaus-ra, aki
sóhajtva abba hagyta az evést, és húga felé fordult. Töprengett egy darabig,
majd végül megfogta kezét és komolyan állta az elérzékenyült pillantást.
- Rebekah, nem ez volt
az első és valószínűleg nem is az utolsó, hogy valaki meg akar ölni.
- De más az akarat és
más, amikor már ott állsz várva, hogy kivégezzenek – csattant fel, és
lehajtotta fejét.
- Álltam már a halál
küszöbén. Nem is egy alkalommal. De természet ide vagy oda, valamilyen úton
módon mindig sikerül megúsznom.
- De most nem úgy tűnt,
mintha ezt is sikerült volna. Csupán… megkönnyebbültem és boldog vagyok, ennyi
az egész.
- Ne dramatizáld már
túl – horkant fel elfordulva tőle. Rebekah ugyan megsértődhetett volna ezen, e
helyett elmosolyodta magát. Klaus hű maradt önmagához, és ez bizonyítja azt,
hogy valóban felesleges rágódni a múlton.
Elijah ekkor lépett be,
de Klaus tett róla – még ha hallott is valamit – hogy ne keljen vele is lefutni
ugyanazt a kört.
-Rebekah reggelit
készített nekem, hát nem édes? Kezdem úgy érezni, hogy többször kellene öngyilkossági
kísérletbe részt vennem.
- Mekkora szemét vagy!
- És minden olyan, mint
régen – sóhajtott fel Elijah, de sokkal elégedettebb volt a hangja, mint a
stílusa.
- Pont, mint régen –
biccentett felé Klaus mosolyogva.
- Akkor most már nincs
mitől tartanunk? Sydney meghalt, ahogy a boszorkány is, aki elvégezte volna a
varázsigét. Nincs mitől félni, nem igaz?
- Ez nem ilyen egyszerű
– mindhárman egyszerre fordultak a hang irányába. – Nathaniel keresett. Azt
üzente beszélni akar veled.
- Legalább egy napot
adhatna – fortyogott Rebekah, majd elsietett a somolygó Caroline mellett.
Habozva emelte fel tekintetét, Klaus áthatóan nézett rá.
- Hogy vagy? – kérdezte
lezseren, de Klaus túlságosan szúrósan nézett rá.
- Jól.
- El kell intéznem pár
dolgot, meglesztek ugye? – mormolta Elijah, a telefonját nyomogatva.
- Miféle dolgot?
- Éppenséggel az
ingatlan befektetés egy jó pénzlehetőség – mosolygogta, majd ott hagyta a
párost.
- Miért nézel így rám?
– húzta fel szemöldökét sértődötten Car, és védekezően összefonta karját. –
Borsódzik a hátam a tekintetedtől.
- Általában ezt váltom
ki – jelentette ki, majd felengedett és mosoly szaladt fel arcára. – Neked mi a
mai programod?
- Amíg Anna suliba van,
addig semmi dolgom nincs – legyintett. – Miért, neked van valami ötleted?
- Éppenséggel akad –
döntötte oldalra fejét. – Eljönnél velem valahova? Beszélgessünk egy kicsit –
kuncogott fel sötéten. Caroline-t kivételesen semmi jót nem remélt ettől.
Ismerte már annyira Klaus-t, hogy tudja, mikor kell visszavonulót fújni.
- Ha valamit megakarsz
kérdezni, akkor azt itt is megteheted! – mutogatott zavartan a konyhára. – Nem
szeretem a kertelést, ahogy te sem és épp ezért, ha bármi érdekel téged, akkor
nyugodtan faggass, de nincs szükségem az…
- Az értelmetlen
locsogásod az, ami nagyon gyanús. Ugyan már Caroline! Jókat szoktunk
beszélgetni, élvezem a társaságod, és mivel a család az életben maradásom nagy
örömére lepattintott, ezért úgy gondoltam, akkor már kihasználom az alkalmat,
hogy eltölthetek egy napot kettesben egy gyönyörű szőke lánnyal.
- Az ajánlatod, ami
gyanús – szűkítette össze szemeit, majd felsóhajtott. – De tudod mit? Legyen ez
a te napod! Az lesz, amit te akarsz.
- Két dolog! Egy,
egyébként is az szokott lenni, amit én akarok és kettő… nevetséges, hogy a
majdnem halálom kellett ahhoz, hogy elérjek erre a szintre!
Caroline elnevette
magát.
-Jól van Mr. Az van,
amit én akarok… elvisszük Annát a suliba és utána a tiéd vagyok – szemérmesen
pislogott a férfira, aki csak mosolygott ezen.
***
-Mire is gondoltál
pontosan, hogy elviszel valahova? – húzta fel szemöldökét Caroline, miután
közösen elköszöntek Annától. A kislány boldog mosollyal arcán adott puszit
mindkettőnek, majd viháncolva szaladt oda barátnőihez.
- Ki más tudná jobban
bemutatni neked a várost, mint az, aki felépítette? – költői kérdésnek szánta,
önelégült mosollyal kanyarodott ki a forgalmas útról, majd a lányra nézett.
- Idegen vezetést
kapok? – öröm bujkált a hitetlenkedés mögött, Caroline döbbenten pislogott.
- Sosem jártál a
városban. Sőt, tulajdonképpen sehol, ha jól rémlik az egyik beszélgetésünk –
jelentőségteljesen sóhajtott fel, piszkálódó arcjátékkal, Car pedig elhúzta
száját.
- Igen. És, ha nekem is
jól rémlik, akkor a legnagyobb bajom az volt veled, hogy Tyler-t egy marionett
bábunak tartottad.
- Apropó… mi van az
ifjú Lookwood-dal? Azóta nem láttam, hogy…
- Tyler jól van, köszi
az érdeklődést – Caroline durván vágott a szavába, ezzel pedig felkeltette a
hibrid érdeklődését. Merően bámulta az elkomorult, majdhogynem szomorú arcot,
majd felsóhajtott.
- Megbántott –
állapította meg tényként. Caroline nem reagált a feltételezésre, továbbra is
ölébe ejtett kezével játszott. – Ideges vagy? – kérdezett rá Klaus kissé
szórakozottan.
- Nem tudom, annak kéne
lennem? – kapta fel fejét, hangjában akaratlanul szorongás volt.
- Olyan rémült vagy,
mintha kivégezni vinnélek – a lány nem tartotta mulatságosnak a beteges viccet.
– Félsz tőlem?
- Nem bántanál nem
igaz? – nézett rá vontatottan, megjátszott határozottsággal.
- Persze, hogy nem.
Próbált a lehető
legmeggyőzőbb lenni, de Caroline-t nem nyugtatta meg. Érezte, hogy baj van. Klaus
úgy nézett rá, mintha a veséjébe akarna látni, és egyszerűen a hideg rázta ki a
tekintetétől.
- Miért jöttünk a
temetőbe? – szólalt meg az autó leállítása után.
- El kell beszélgetnem
a boszorkányokkal, a tegnapi után valószínűleg itt gyűltek össze, szokás
szerint – fintorgott, majd bájos mosollyal arcán a gyanakvó lány felé fordult. –
Úgy érzem nem voltak mindenben őszinték hozzám. Én pedig rühellem, ha valaki megpróbál
átverni – metsző hangjára Caroline összerázkódott, és úgy érezte hideg veríték
folyik a hátán. Próbálta kivenni a hibrid tekintetéből mire gondolhat, akárcsak
a férfi. – Te nem vernél át ugye?
A szőke vámpír lány
nyelt a kérdésre, túlságosan is kedves volt vele a hibrid.
-Nem – lehelte végül
kiszáradt torokkal.
- Helyes – biccentett felé
látszólag elhitte a lány szavait. Caroline mióta a városban volt, először
érzett görcsös rémületet testében, ami az üléshez ragasztotta. Bármennyit is
érzett a hibrid iránt, most túlságosan is felrémlettek előtte azok a dolgok,
amiket tett. Még is csak a leggonoszabb lény a világon. Kegyetlen, hidegszívű
és nem számít neki semmi.
folyt. köv.
Nagyon próbálok sietni a kövivel, türelmet kérek, nagyon nehéz a mostani félévem mellett erre is koncentrálni :S
